Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kosárlabda 3.kcs fiú 2017/18.

2017-18.tanév:

2018.02.15.-én a Dobó Katalin Gimnáziumban rendeztük (Hartmann János és Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület) meg a III.korcsoportos fiúk kosárlabda bajnokságát. A városban sajnos csak két iskola indult ebben a korosztályban. A házigazda Dobó és az Árpád-házi Szt.Erzsébet Gimnázium.


Egy mérkőzést játszottak a csapatok.

Az első negyedben nem született sok kosár,hiába volt mind a két oldalon számtalan helyzet. Szorosan alakult az eredmény 6:7 arányban a vendég csapat tudhatta magáénak az egy pontos előnyt. A második negyedben is a vendégek voltak a szerencsésebbek, ők egy ponttal többet, míg a hazai egy kosárral kevesebbet tudott szerezni. 4:8.

A fordulás után a második félidőben sem változott a helyzet, a hazai csapatnak szinte semmi sem sikerült, míg az Erzsébetes fiúk ügyesen szerezték a kosarakat.Harmadik negyed: 8:11. Az utolsó negyedre kissé elfáradtak a Dobós legények és szokták mondani "szegény embert még az ág is húzza", még annyira se voltunk eredményesek, mint eddig. Negyedik negyed 2:12. így alakult ki a 20:38-as végeredmény az Árpád-házi Szt. Erzsébet javára.

 

Dobó - Erzsébet 20:38


A meccset az elejétől a végéig az Erzsébetesek csapata uralta, köszönhető a harcias, ámde hatékony egész pályás letámadásos emberfogásnak.

A győztes csapat névsora:

Sórik Ákos

Demeter Balázs

Mihalovics Ádám

Farkas Ádám

Hunor Zsigmond

Selmeci Márk

Láng Bence

Vnyepem Donát

László Bence

Iacobut Ádám

Sági Róbert

Kovács Márk

Lóry Simon

 

Nevezett csapatok: Dobó és Árpádházi

Helyszín és időpont: 2018.02.13. - Dobó

Játékidő: Négy negyed 8 perces tiszta játékidőkkel, 24 másodperces támadóidő méréssel és 1 perc szünettel az I-II. és a III-IV. negyed között. A II-III. negyed közötti szünet 10 perc. Ha a rendes játékidő végén az eredmény döntetlen, akkor a FIBA játékszabályok értelmében hosszabbítás következik. A hosszabbítás(ok) időtartama annyiszor 4 perc, amíg a játékszakasz végén valamelyik csapat javára különbség nem alakul ki.

Időmérés: a III., IV. negyedben - amennyiben 20 pont, vagy ennél nagyobb különbség alakul ki valamely csapat javára a mérkőzés eredményét illetően

- az MKOSZ Játékszabályok 10. pont 3. §-ában leírtakkal ellentétben - a mérkőzésórát nem kell megállítani, kivéve ha a játékidő letelik, illetve ha a játékvezető sérülés, vagy külső hatás miatt (törlés, botrány stb.) sípol. Ha az eredmény 19 pont, vagy ennél kisebb különbségre csökken, úgy a szabályok zerint kell a játékidőt ismét mérni. Ha az eredmény eléri a 40 pontos, vagy ennél nagyobb különbséget a II. negyed végén, vagy bármikor azt követően, úgy a mérkőzés annál az eredménynél szabályosan befejeződik, véget ér.

Időkérés: száma és megosztása a szabályok szerint (az I. és a II. negyedben összesen 2 lehetőség, a III. és a IV. negyedben összesen 3 lehetőség tetszőleges időpontban igénybe véve), de időtartama csak 30 másodperc. „Futó” óra esetén a 30 másodperc letelte után a mérkőzésórát meg kell állítani az időhúzás elkerülése érdekében.

Pálya: az országos selejtező mérkőzéseket és az elődöntőket 26x14 m, a döntőt szabályos (28x15 m) játékterű teremben kell játszani (a pálya vonalazása megfeleljen meg a 2010. szeptembertől érvényes FIBA pályarajznak).

Labda: a leányoknál 5-ös, a fiúknál 6-os méretű labda (Molten, Spalding,vagy Star).

Felszerelés: A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos elődöntőre és az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni.

Csapatlétszám: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző).

Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, akiket az adott verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a torna első mérkőzésének jegyzőkönyvében (kevesebb beírt játékos esetén a jegyzőkönyvben később pótlást eszközölni nem lehet). Amennyiben egy csapat tíznél kevesebb játékossal kezdi meg a mérkőzést, a második negyedben csak azok a játékosok szerepeltethetők, akik az első negyedben nem játszottak.

Cserelehetőségek (12 játékos esetén):

– Az első negyedben maximum 2 játékos cserélhető a pályára, akik ezen negyedben vissza is cserélhetők, de a második negyedben nem léphetnek pályára (11 játékos esetén ez a cserelehetőség 1 játékosra csökken, 10 játékos esetén az I. és a II. negyedben nincs cserelehetőség).

– A II. negyedben csak az a játékos játszhat és csak az cserélhető be, aki az első negyedben nem lépett pályára.

– A III. és a IV. negyedben, valamint a hosszabbításokban a játékosok cseréjére vonatkozó szabályok nem térnek el az általános szabályoktól.

Büntetődobások csapathibákért: minden negyedben a 4. csapathibát követően az ötödikért (és minden további hibáért) 2 büntetődobás jár.

Védekezés: A védekezéssel kapcsolatos szabályokat az MKOSZ Szakmai és Utánpótlás Bizottsága által kidolgozott „Védekezési Szabályzat” tartalmazza, amely szabályzat betartása kötelező érvénnyel kerül alkalmazásra a diákolimpiai versenyeken.

_____________________________________________________________________________________________

 

2015-16.tanév:

2016.01.21. III.kcs fiú kosár
 
A csütörtöki kosár torna igazán izgalmasra sikeredett, mert körbeverés történt, így megbeszélés szerint a dobott és kapott pontok különbsége döntött, így az
1. helyezett az Árpád-házi csapata: Gergely Sámuel, Kolozsi Eszter, Dejcző Vince, Patta Bence, Simon Máté, Németh Lizett, Enelbrecht Patrick, Simon Zoltán, Söröss Balázs, Szabó Milán, Erős Ferenc, Szekernyéssi Ábel
2. helyezett a Dobó csapata: Fritz Ágoston, Kósa Szabolcs, Pál Péter, Kollárik Bálint, Kurnász Bendegúz, Újházi Ábel, Éles Márton, Vida Márton
3. helyezett a Mindszenty csapata: Lénárt Gergő, Nagy Hunor, Balogh Erik, Bencze Botond, Harsányi Gergő, Kierblewski Olivér, Szendrő Tamás, Horváth Bence, Benőcz Botond, Szebeni Szabolcs, Rigler Gabrielle
 
4. helyezett a Babits csapata.
 
 
Mérkőzések eredményei:
 
  1. Dobó - Árpád-házi 12:16 (4:4, 2:4, 4:2, 2:6)
  2. Árpád-házi - Babits 28:6 (2:2, 14:0, 7:4, 5:0)
  3. Dobó - Babits 30:18 (4:4, 10:4, 10:6, 6:4)
  4. Dobó - Mindszenty 21:10 (4:1, 7:5, 4:2, 6:2)
  5. Babits - Mindszenty 10:32 (0:14, 2:6, 6:4, 2:8)
  6. Árpád-házi - Mindszenty 12:15 (6:0, 0:4, 2:6, 2:5)​

 

 

2014-15.tanév:

Szt. Erzsébet - Dobó 19:26 (6:6, 10:16, 8:4, 1:6)

I. helyezett a Dobó.

II. helyezett az Erzsébet
 
A győztes csapat tagjai: Baumann Jonathan, Bellovai Barnabás, Csizmár Kristóf, Tihanyi Richárd, Szabó Ádám, Fritz Ágoston, Kósa Szabolcs, Mészáros Ákos, Jármai Balázs, Pászty Kristóf, Horváth Balázs.

 

A rendezvény időpontja: 2015.március 3..

Rendezvén helyszíne: Szt.Erzsébet gimnázium csarnoka

Résztvevők: Dobó gimnázium, Szt.Erzsébet gimnázium